SIDEBAR
»
S
I
D
E
B
A
R
«
A pszichoterápia alapvető emberi jog
okt 6th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

A pszichoterápia alapvető emberi jog

Nagy-Britanniában a közeljövőben a betegek alanyi jogon jár majd a pszichoterápiás kezelés. A tervekről Lord Richard Layard, az LSE professzora számolt be a Torinóban tartott pszichoszomatikai világkonferencián.A programban 3500 kognitív viselkedésterápiában (CBT) jártas szakembert képeznek ki.

A célra elkülönített 230 millió euró 60 százalékát intenzív, rövidebb ideig tartó, 40 százalékát alacsony intenzitású és hosszabb ideig tartó terápiát nyújtó szakemberek képzésére fordítják.

A program segítségével a brit egészségügyi rendszerben megalakult a hangulati zavarokkal és szorongással küszködőket ellátó terápiás központok hálózata. A kezdeményezést nagy egyetértéssel fogadták mind a betegek, mind az orvosok. A hangulatjavító és szorongásoldó pszichotrop gyógyszerek hatása csak korlátozott, mivel ez a szedéstől függ. A pszichoterápia hatása tartós, és míg korábban csak a tehetősebbek számára volt elérhető, most majd széles körben hozzájuthatnak a rászorulók.

MÉNESI PÉNTEK: PSZICHOTERÁPIA ÉS TRANSZCENDENS
Sze 25th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

a MÉnesi Pszichoterápiás Rendelő   és a  Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület közös szervezésében
A programsorozat a pszichoterápiában és határterületein dolgozó szakembereknek nyújt rendszeres találkozási lehetőséget. Nyitott módon, a pszichoterápiás irányzatokhoz, módszerekhez való szigorú elköteleződés nélkül koncentrál szakmai alapkérdésekre; hangsúlyozottan informális, a személyes vélemények megjelenítésére, a diskurzus segítésére törekszik.
Negyedévente egy-egy, közérdeklődésre számot tartó téma köré szerveződik, ugyanakkor szakmai konferenciák résztémáinak differenciáltabb, műhelyszerű előkészítésére is vállalkozik.
Legközelebbi találkozónk: 2007. november 30. 15:00-18:00
A pszichoterápiában búvópatakként meg-megjelenő, egyes életszakaszokban a terápiát akár teljesen átitató transzcendencia olyan területe az életnek, mely nem csak a pácienst, hanem a terapeutát is a legszemélyesebben érinti. Vajon mit kezdhetünk a transzcendens élményekkel, tapasztalatokkal, érzésekkel, vagy akár transzcendens kapcsolatokkal a pszichoterápiában? Mennyire befolyásolják a terapeuta saját hasonló élményei, érzései, tapasztalatai, saját transzcendens fejlődése a terápiás kapcsolatot? Kitapintható-e a patológia határa ezen a területen?
Személyes tapasztalatait, dilemmáit egy kezdő és egy tapasztalt szakember osztja meg velünk, majd egy kötetlen beszélgetésre hívjuk a résztvevőket.
Ebben segítségünkre lesz:
Ormay Tom pszichoterapeuta, kiképző csoportanalitikus
Csáky-p. krisztina pszichológus
A beszélgetést moderálja: VAD GYÖNGYI pszichoterapeuta
Belépődíj: 1000 Ft.
Hely: Ménesi Pszichoterápiás Rendelő,
1111 Budapest, Balogh Tihamér u.8.
(Ménesi út- Balogh Tihamér u. sarka)
Információ: Vad Gyöngyi
e-mail:info@menesirendelo.hu
telefon: 30/6574343
www.menesirendelo.hu

A Ménesi Pszichoterápiás Rendelő   és a  Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület közös szervezésében


96-12-Unfolding.jpg bad ass flower art image by prospectgypsy

A programsorozat a pszichoterápiában és határterületein dolgozó szakembereknek nyújt rendszeres találkozási lehetőséget. Nyitott módon, a pszichoterápiás irányzatokhoz, módszerekhez való szigorú elköteleződés nélkül koncentrál szakmai alapkérdésekre; hangsúlyozottan informális, a személyes vélemények megjelenítésére, a diskurzus segítésére törekszik.

Negyedévente egy-egy, közérdeklődésre számot tartó téma köré szerveződik, ugyanakkor szakmai konferenciák résztémáinak differenciáltabb, műhelyszerű előkészítésére is vállalkozik.

Legközelebbi találkozónk: 2007. november 30. 15:00-18:00

A pszichoterápiában búvópatakként meg-megjelenő, egyes életszakaszokban a terápiát akár teljesen átitató transzcendencia olyan területe az életnek, mely nem csak a pácienst, hanem a terapeutát is a legszemélyesebben érinti. Vajon mit kezdhetünk a transzcendens élményekkel, tapasztalatokkal, érzésekkel, vagy akár transzcendens kapcsolatokkal a pszichoterápiában? Mennyire befolyásolják a terapeuta saját hasonló élményei, érzései, tapasztalatai, saját transzcendens fejlődése a terápiás kapcsolatot? Kitapintható-e a patológia határa ezen a területen?

Személyes tapasztalatait, dilemmáit egy kezdő és egy tapasztalt szakember osztja meg velünk, majd egy kötetlen beszélgetésre hívjuk a résztvevőket.

Ebben segítségünkre lesz:

Ormay Tom pszichoterapeuta, kiképző csoportanalitikus

Csáky-p. krisztina pszichológus

A beszélgetést moderálja: VAD GYÖNGYI pszichoterapeuta

Belépődíj: 1000 Ft.

Hely: Ménesi Pszichoterápiás Rendelő,

1111 Budapest, Balogh Tihamér u.8.

(Ménesi út- Balogh Tihamér u. sarka)

Információ: Vad Gyöngyi

e-mail: info@menesirendelo.hu

telefon: 30/6574343

www.menesirendelo.hu

Dr. SYLVIA FLEMING CROCKER újra Magyarországon, 2009. november 28-29., szombat-vasárnap
Sze 7th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

Nagy örömmel értesítünk, hogy

Dr. Sylvia Fleming Crocker
a neves gestalt terapeuta
2009. november 28-29. szombat-vasárnap,
újra két napos gestalt műhelyt tart Magyarországom.
„Veszítsétek el az eszeteket, térjetek inkább magatokhoz!”
Fritz Perls
„Terapeutaként váljatok olyanná, mint a falu bolondja!”
– Sylvia Fleming Crocker
Nagy örömmel értesítjünk, hogy Sylvia Crocker, noveber végén újra tart Gestalt műhelyt tart Budapesten.
A  noveberi 2 napos műhely témája:
„A Gestalt álommunka pszichodramatikus megközelítésben” lesz.
Sylvia műhelyét elsősorban azoknak ajánljuk akik valamilyen segítő foglalkozásban, pszichológusként, terapeutaként, természetgyógyászként, pszichodramatistaként emberekkel dolgoznak vagy szeretnének dolgozni.
Sylvia Fleming Crocker
Sylvia, aki a klasszikus gestalt pszichoterápia kivételes képviselője évtizedeken keresztül dolgozott együtt Erving és Miriam Polsterrel, valamint Judith és George Brownnal, Fritz Perls legközelebbi tanítványaival. Mielőtt végleg, teljesen a gestalt pszichoterápiának szentelte volna életét, filozófiát és összehasonlító vallástörténetet tanított az Egyesült Államok különböző egyetemein.
Saját vallomása szerint, számára ez a „gondolkodás”-ról a „cselekvés”-re való áttérést jelentette. Saját gestalt praxist nyitott később Wyoming államban, Laramie-ban.
Ma Sylvia a világ országait járva tanítja a Gestalt pszichoterápia elméletét és gyakorlatát.
Sylvia Fleming Crocker a nagy sikert aratott: A Well Lived Life:

Essays in Gestalt Therapy, című könyv szerzője, számos publikációja, cikke jelent és jelenik meg.
Hamarosan lát napvilágot legújabb könyve, Az álom pszichodrámai megközelítése a terápiában címmel.
Perls, Hefferline és Goodman egy fél évszázaddal ezelőtt megszabták a gestalt terápia útját, melynek lényege; tényleges változásokat a jelenben, a kliens jelen pillanatbéli, valós életének feltárásával hozhatunk létre.
Sylvia ehhez a klasszikus alapálláshoz tér vissza, s megmutatja, miként tudjuk elegánsan, könnyedén és humorosan elérni a biztos célt. Miként tudunk embertársaink, klienseink számára hatékonyan pozitív változást biztosítani.
Sylvia az AAGT Association for the Advancement of Gestalt Therapy, alapító -, és a New York Institute of Gestalt Therapy rendes tagja.
Ken Wilber szerint, „Sylvia az egyetlen, aki filozófiai tudása segítségével valóságosan tudja összekapcsolni a gestalt pszichoterápiát korunk legújabb filozófiai irányzatával.”
A novemberi tréning részvételi díja: 66.000Ft.
Ha szeptember 30 -ig jelentkezik, akkor 20,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból.  66.000 Ft helyett 46 000,- Ft
Ha okt-ig jelentkezik, akkor 10,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból.  66.000 Ft helyett
56 000,- Ft
A program végén a résztvevők a 20 óra képzés elvégzését igazoló tanusítványt kapnak.
Jelentkezés
Részvételi szándékod véglegesítéséhez 6.000 Ft előleg befizetése szükséges, melyet postai, rózsaszín csekken, banki átutalással, vagy személyesen tehet meg.
A korlátozott férőhelyekre való tekintettel, foglalását jelentkezési sorrendben tudjuk elfogadni.
A Gestalt terápiáról bővebben: http://pszicholog.us/2009/08/13/gestalt-terapia/
Fritz Perls élete: http://pszicholog.us/2009/08/25/1098/
„Sylvia egy új fajta szintézist hozott létre, melyre mindannyian vártunk Perls, Hefferline és Goodman a „gestalt biblia” szerzői óta.”
– Richard Kitzler, a New York-i Institute of Gestalt Therapy legnevesebb trénere
„A Well-Lived Life, az oslói Gestalt Intézetben alaptankönyvünk volt. Sokan közülünk spontán kiáltottak fel: Ebből a könyvből értettem meg valójában, mi is az a Gestalt pszichoterápia.”
– Terezia Christiansen, Gestalt terapeuta, Norvégia
„Veszítsétek el az eszeteket, térjetek inkább magatokhoz!”
Itt 
tudsz 
jelentkezni:
Nemeskéri L. Péter
mobil.: 06 30-292 13 86
e-mail: nemeskeri.peter@gmail.com

Dr. Sylvia Fleming Crocker

a neves gestalt terapeuta

A Gestalt álommunka pszichodramatikus megközelítésben

címmel

DSC_0165

Sylvia Fleming Crocker, Budapesten, 2009 augusztus

2009. november 28-29. szombat-vasárnap,

újra, két napos gestalt műhelyt tart Magyarországon.

„Veszítsétek el az eszeteket, térjetek inkább magatokhoz!” – Fritz Perls

„Váljatok –terapeutaként – olyanná, mint a falu bolondja!” – Sylvia Fleming Crocker

a

A 2 napos műhely témája:

Álmainkon keresztül valódi énünk (self) az elidegenedett részeivel való egységet keresi és megoldást keres bizonyos feldolgozalan témákra, hogy ezáltal azokat élete szerves részévé tegye. Az álmok jelentése az álom részei között létrejövő kapcsolat és párbeszéd során bukkan elő.Bízom benne, sikerül más terapeutákat is arra bátorítanom, hogy használják ezt a dramatikus módszert a Gestált álommunkájuk során. – Sylvia Fleming Crocker

Bővebben itt olvashatsz Sylvia novemberi Gestalt tréningjéről: http://pszicholog.us/2009/09/07/sylvia-fleming-crocker-a-gestalt-alommunka-pszichodramatikus-megkozelitesben/

a

álom

Picasso: Áloma

Sylvia műhelyét elsősorban azoknak ajánljuk akik valamilyen segítő foglalkozásban, pszichológusként, terapeutaként, természetgyógyászként, pszichodramatistaként emberekkel dolgoznak vagy szeretnének dolgozni.

Sylvia Fleming Crocker

Sylvia, aki a klasszikus Gestalt pszichoterápia kivételes képviselője évtizedeken keresztül dolgozott együtt Erving és Miriam Polsterrel, valamint Judith és George Brownnal, Fritz Perls legközelebbi tanítványaival. Mielőtt végleg, teljesen a Gestalt pszichoterápiának szentelte volna életét, filozófiát és összehasonlító vallástörténetet tanított az Egyesült Államok különböző egyetemein.

Saját vallomása szerint, számára ez a „gondolkodás”-ról a „cselekvés”-re való áttérést jelentette. Saját Gestalt praxist nyitott később Wyoming államban, Laramie-ban.

Ma Sylvia a világ országait járva tanítja a Gestalt pszichoterápia elméletét és gyakorlatát.

Sylvia Fleming Crocker a nagy sikert aratott: A Well Lived Life:

Essays in Gestalt Therapy, című könyv szerzője, számos publikációja, cikke jelent és jelenik meg.

Hamarosan  napvilágot lát legújabb könyve, „Az álom pszichodramatikus megközelítése a terápiában” címmel.

Perls, Hefferline és Goodman egy fél évszázaddal ezelőtt megszabták a Gestalt terápia útját, melynek lényege; tényleges változásokat a jelenben, a kliens jelen pillanatbéli, valós életének feltárásával hozhatunk létre. Sylvia ehhez a klasszikus alapálláshoz tér vissza, s megmutatja, miként tudjuk elegánsan, könnyedén és humorosan elérni a biztos célt. Miként tudunk embertársaink, klienseink számára hatékonyan pozitív változást biztosítani. Sylvia az AAGT Association for the Advancement of Gestalt Therapy, alapító -, és a New York Institute of Gestalt Therapy rendes tagja.

Ken Wilber szerint, „Sylvia az egyetlen, aki filozófiai tudása segítségével valóságosan tudja összekapcsolni a Gestalt pszichoterápiát korunk legújabb filozófiai irányzatával.”

A novemberi tréning részvételi díja: 66.000Ft.

Ha október 15 -ig jelentkezik, akkor 20,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból.  66.000 Ft helyett

46 000,- Ft

Ha október 30-ig jelentkezik, akkor 10,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból.  66.000 Ft helyett 56 000,- Ft

Feliratkozom a GESTALT MŰHELY hírlevelére
E-mail:

Csoport meglátogatása

A képzés végén a résztvevők a 20 órás képzés elvégzését igazoló tanusítványt kapnak.

Jelentkezés

Részvételi szándékod véglegesítéséhez 6.000 Ft előleg befizetése szükséges, melyet postai, rózsaszín csekken, banki átutalással, vagy személyesen tehetsz meg.

A korlátozott férőhelyekre való tekintettel, foglalásodat jelentkezési sorrendben tudjuk elfogadni.

A Gestalt terápiáról bővebben: http://pszicholog.us/2009/08/13/gestalt-terapia/

Fritz Perlsről: http://pszicholog.us/2009/08/25/1098/

„Sylvia egy új fajta szintézist hozott létre, melyre mindannyian vártunk Perls, Hefferline és Goodman a „gestalt biblia” szerzői óta.”

– Richard Kitzler, a New York-i Institute of Gestalt Therapy legnevesebb trénere

„A Well-Lived Life, az oslói Gestalt Intézetben alaptankönyvünk volt. Sokan közülünk spontán kiáltottak fel: Ebből a könyvből értettem meg valójában, mi is az a Gestalt pszichoterápia.”

– Terezia Christiansen, Gestalt terapeuta, Norvégia

„Sylvia worshopján az elméleti és gyakorlati útmutatások tökéletes összhangban voltak. Ez az egyensúly, valamint a nagy szakmai tapasztalaton alapuló tudása mindenkit lebilincselt. Számomra a virtuóz tudás mellett a tapasztalható nyugodt és állandó megnyugtató és mégis élénk gondolati ritmus is sokat adott.”

– Honti Margó pszichológus

Itt tudsz jelentkezni:

Nemeskéri L. Péter

06 30-292 13 86

gestalt@pszicholog.us

Innen töltheted le a jelentkezési lapot


Feliratkozom a GESTALT MŰHELY hírlevelére
E-mail:

Csoport meglátogatása
A traumatizált test és lélek pszichoterápiája
máj 25th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

 

A traumatizált test és lélek pszichoterápiája

test


Kezdési időpont: 2009. május 29.
Jelentkezési határidő: 2009. május 29.

Szomato-pszichoterápiás workshop
2009. május 29-31. (péntek, szombat és vasárnap)
Rubens Kignel kiképző pszichoterapeuta

A tréningről

Rubens Kignel által vezetett pszichoterápiás műhely során a résztvevőknek a testtel történő pszichoterápiás munka megtapasztalására, alkalmazásának az elmélyítésére nyílik lehetőségük, de módot ad “sajátélmény” szerzésére is, a személyes problémákkal való foglalkozásra. A résztvevők mély, személyes belátásokat hozó élményekre számíthatnak (szomato-pszichoterápiás gyakorlatok, verbális feldolgozás stb.), tiszteletben tartva mindenki határait, pillanatnyi nyitottságának a fokát az önismeret mélyítésében, ugyanakkor a műhely egyben innovatív szakmai képzésnek is tekinthető a szomato-pszichoterápiák terén.

A tolmácsolással megtartott műhelyre várjuk mindazokat, akik megkezdték a szomato-pszichoterápiás képződésüket. Számukra a workshop 30 órája a sajátélmény óraszámába beszámításra kerül, a részvételről az EEPSSA és a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület tanúsítványt ad. Jelen műhely egy nyitott workshop, természetesen azokat is szívesen várjuk, akik nem szeretnének elköteleződni a szomato-pszichoterápia módszere mellett, viszont szívesen részt vennének egy érdekes, Magyarországon kevésbé ismert módszereket bemutató pszichoterápiás műhelyen.

Kiképző pszichoterapeuta: Rubens Kignel, a Pesso Boyden System Psychomotor Pszichoterápiás Kiképző Intézet tanulmányi vezetője (Rua Pascoal Vita 682, Sao Paolo, Brazil SP 05445 001).

A szomato-pszichoterápiákról és Rubens Kignel megközelítéséről

A szomato-pszichoterápiák a testet, mint pszichés és fizikai valóságot helyezik a terápiás munka fókuszába, hiszen ezekben a módszerekben a verbalitáson túl a testséma, a testkép libidinális struktúrája és társas jelentése is fontos szerepet kap. A preverbális élmények rendkívüli jelentőséggel bírnak a szomato-pszichoterápiákban: e technikákkal az igen korai (akár pre- és perinatális) tapasztalatok testi érzetek szintjén őrzött lenyomatai is előhívhatók. A szomato-pszichoterápiák a szavakon túl a test megéléséhez, a testélményhez köthető képzeteket, a testsémát tekintik a terápiás munka egyik fontos kiindulópontjának. Céljuk a verbális feltáró, támogató munka mellett a “testre íródott múlt”, a korai életszakaszok preverbális neuro-muszkuláris lenyomataihoz köthető archaikus affektusok, és az ezekhez társuló emlékek, emlékfoszlányok, illetve a rájuk épülő élményszerveződési minták feltárása, tudatosítása, vagyis a “test tudattalanjának” a feltárása, átdolgozása, élettörténetbe való integrálása.

Rubens Kignel által képviselt szomato-pszichoterápiás megközelítésben a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat alapvető fontossággal bír a traumával folytatott munka sikerességének tekintetében. A jó terápiás kapcsolat felidézi a gyermeknek az őt gondozó szülőhöz való kötődését azáltal, hogy hasonló biztonságérzetet ébreszt. Winnicott nyomán a biztonságot nyújtó pszichoterapeutát “elég jó terapeutának” nevezhetjük, mert képes a megfelelő ráhangolódásra, illetve verbális és testi kommunikációra (test-tudatosságra). A lelki sérülésekkel és traumákkal kapcsolatos testi pszichoterápiás munka az elméleti ismereteken túl különleges képességeket igényel a terapeuta részéről, mint amilyen az érzékenység, érettség, a testi ráhangolódás képessége. A kapcsolat ritmusa is jelentőséggel bír, mely magában foglalja a fokozatos közeledést (esetleg optimális távolságtartást), a (testi) tudatosságot, a határok tiszteletét, és a test terápiába vonásának megfelelő ütemét. Amennyiben a terapeuta képes rá, hogy megfigyelje, felismerje és kövesse a kliens szükségleteit, igényeit, elfogadva védekező mechanizmusait, tisztelve a benne lakozó gyermeket, ezáltal segíti a kliens személyiségének felnőtt részét is, hogy korrektív emocionális tapasztalás mellett, amennyiben szükséges, felidézhesse a traumatikus élményeket, de ezúttal nem, mint passzív áldozat, hanem mint egy felnőtt, aki képes egy új perspektívából újraértelmezni mindazt, ami vele történt.

A súlyosan traumatizált páciensek esetében különösen fokozott figyelmet kell fordítani a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat ritmusára, hiszen ezek a kliensek nagyon érzékenyek a testtel dolgozó pszichoterápiás (szomato-pszichoterápiás) beavatkozásokra. Tudni kell várni, kivárni a kliens válaszaira, de az is fontos, hogy a terapeuta ne csak a testi traumatikus reakciókra figyeljen (hyper arousal, felszínes légzés, remegés, stb.), hanem a jóllét és a kompetencia állapotának a jeleire is (ellazulás pillanatai, normális légzés, izom-egyensúly, stb.).

A terapeuta azon képessége, hogy megértse a testben munkáló erők bonyolultságát, elengedhetetlenül szükséges a test szintjén rögzült elakadások feloldásához és az érzetek áramlásnak biztonságos megéléséhez. A terapeuta elkezd figyelni a “belső gyermekre”, amihez való kapcsolódás elvezet a felnőtthöz való kapcsolódáshoz. Rubens Kignel módszere abban különbözik a klasszikus pszichoanalitikus/pszichodinamikus megközelítéstől, hogy az áttétel, a viszontáttétel jelensége mellett figyelmet fordít a testi áttétel és a testi viszontáttétel jelenségének felismerésére, hasznosítására.

A kliens felnőtt oldalának nem csak arra van szüksége, hogy tanuljon azokról az észlelésekről, érzésekről és érzelmekről, amiket nehéz kezelnie, mert összekapcsolódtak valamilyen traumatikus eseménnyel, hanem arra is, hogy ráébredjen, arra, mivel idézi elő/tartja fenn ezeket, és hogyan kapcsolódnak ezek az élmények a benne lakozó traumatizált gyermekhez. Rubens Kignel szomato-pszichoterápiás módszerének az alkalmazása során egyszerre figyelünk a kognitív és a vegetatív reakciókra, miközben pozitív tapasztalások által segítjük a kliens megküzdését a gyermeket ért traumából eredő intenzív élményekkel, érzelmekkel és észleletekkel, illetve támogatjuk az elengedést. Ehhez nélkülözhetetlen a terapeuta folyamatos párbeszéde a kliens gyermeki és felnőtt részével egyaránt, ahogy az is, hogy segítse a klienst abban, hogy belső dialógust alakítson ki a benne élő gyermeki résszel, mely (f)elismerése a kliensben rejlő pozitív erőforrássá válik.

A szomato-pszichoterápiás képzésről

Akiket komolyan érdekel a szomato-pszichoterápia módszere, bekapcsolódhatnak az EEPSSA (www.eepssa.org) által szervezett pszichoterapeuta képzésbe, ami elvégzése végén az EEPSSA által kiállított pszichoterapeuta oklevelet kaphatnak. A képzéshez szükséges óraszámot részben az EEPSSA vagy más külföldi egyesületek Magyarországra utazó kiképző-terapeutái által tartott műhelyeken, részben pedig a blokkosított saját élményű képzésben Strasbourgban, valamint az EEPSSA által felkért magyarországi elismert pszichoterápiás képzőhelyek kiképző terapeutái által tartott foglalkozásokon lehet megszerezni. További info: www.eepssa.org 

További információk:

Részvételi díj:
Új résztvevőknek 45.000 Ft; azon tagoknak, akik befizették az éves tagdíjat 40.000 Ft (számlát a helyszínen adunk).
Fizetési feltételek:
Előlegként 15. 000 Ft-ot kérünk átutalni az egyesület bankszámlájára április 30-ig, melyet a részvétel lemondása esetén nem áll módunkban visszatéríteni, de számlát adunk róla.
A Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület bankszámla száma:
11600006-00000000-27884005 (Erste Bank).

Időpont:
2009. május 29.-30.-31. , 10:00-18:00-ig (a helyszínre 9 órától lehet érkezni)

Helyszín:
1077 Budapest, Nefelejcs u. 58., Mandala Jógaközpont

Érdeklődés és jelentkezés:

Indries Krisztián

krisztiani@yahoo.com
06 20 432 2543

Sarkadi-Nagy Szilvia
marvanyka@gmail.com
06 30 280 1985

Fontos: A jelentkezéseket az előlegek beérkezési sorrendjében tekintjük regisztráltnak. Akik még nem vettek részt szomato-pszichoterápiás tréningjeinken, azok számára javasoljuk, hogy egy rövid bemutatkozó és tájékoztató beszélgetés céljából egyeztessenek szervezőinkkel a regisztráció előtt.

Ménesi Péntek” a Ménesi Pszichoterápiás Rendelő szervezésében
máj 24th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

 

Ménesi Péntek” a Ménesi Pszichoterápiás Rendelő szervezésében

május 29.

 

taplalkozas-zavar

május 29.

“Ménesi Péntek” a Ménesi Pszichoterápiás Rendelő szervezésében

A programsorozat a pszichoterápiában és határterületein dolgozó szakembereknek nyújt rendszeres találkozási lehetőséget. Nyitott módon, a pszichoterápiás irányzatokhoz, módszerekhez való szigorú elköteleződés nélkül koncentrál szakmai alapkérdésekre; hangsúlyozottan informális, a személyes vélemények megjelenítésére, a diskurzus segítésére törekszik.
Két-háromhavi gyakorisággal egy-egy, közérdeklődésre számot tartó téma köré szerveződik, ugyanakkor szakmai konferenciák résztémáinak differenciáltabb, műhelyszerű előkészítésére is vállalkozik.

Legközelebbi találkozónk: 2009. május 29. 15. 00-18.00

A táplálkozási zavarok ambuláns kezelése

A következő Ménesi Péntek a különféle táplálkozási zavarokkal, azok ambuláns kezelési lehetőségeivel, tipikus dinamikájával foglalkozik.

A táplálkozási zavarok ún. “családi betegségek”, fontos kérdés a családtagok segítése, a családi dinamika, a családtagok szerepének megértése is.
A kérdéseket felveti: Dr. Túry Ferenc, pszichiáter, pszichoterapeuta

Hely: Ménesi Pszichoterápiás Rendelő, 1118 Budapest, Ménesi út 10.

www.menesirendelo.hu
Információ:
Dr. Fekete Karolina
30/4779607
info@menesirendelo.hu

Belépődíj: 1000 Ft.

Sylvia Fleming Crocker gestalt-műhely, Budapesten
máj 5th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

Nagy örömmel értesítünk, hogy

Sylvia Fleming Crocker

sylvia-fleming-crocker

 a neves gestalt terapeuta

2009. augusztus 29-30. szombat-vasárnap

Magyarországon  gestalt-műhelyt tart

 

Sylvia Crocker a neves gestalt terapeuta, a nagy sikert aratott: A Well Lived Life:

Essays in Gestalt Therapy, című könyv szerzője, Magyarországon először,  gestalt-műhelyt tart.

További részletek, hamarosan itt a www.pszichológ.us-on olvashatók.

Információ:
Nemeskéri L. Péter,
mobil.: 30-2 92 13 86,
e-mail: nemeskeri.peter@gmail.com

A PSZICHOTERÁPIA FOLYÓIRAT V. konferenciája
ápr 29th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

 

pszichoterapia1

A PSZICHOTERÁPIA FOLYÓIRAT ötödik, jubileumi konferenciája: 

„Versenyképesség: versengés és összefogás a pszichoterápiák és tanácsadások világában”

Budapest, 2009. május 8-9.

Hotel Agro konferenciaközpont

1121 Normafa út 54.

Kedves Kollegina! Kedves Kolléga!

Az elmúlt hetekben lezajlott a beküldött absztraktok szerkesztése, s összeállt a Pszichoterápia folyóirat konferenciájának előzetes programja, amit alább olvashat. Reméljük, hogy nem csak mi tartjuk izgalmasnak, sokszínűnek.

Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a konferenciára a kedvezményes jelentkezés határideje 2009. március 31.

Jelentkezés: http://www.pszichoterapia.hu/konferenciajelentkezes2009.php

Aki még nem rendezte folyóirat-előfizetését, annak érdemes egyúttal megtennie, mivel a Pszichoterápia előfizetői kedvezményt kapnak a konferencia részvételi díjából. A jelentkezési lapról az előfizetés is intézhető.

A program- és szervezőbizottság nevében szívélyes üdvözlettel

Szőnyi Gábor

»  Substance:WordPress   »  Style:Ahren Ahimsa