SIDEBAR
»
S
I
D
E
B
A
R
«
FILMVETÍTÉS A KHEIRONBAN
máj 12th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

szkafander-es-pillango

ÚTRAVALÓ – BESZÉLGETÉS A VÁLSÁGRÓL ÉS KIÚTKERESÉSRŐL FILMALKOTÁSOK NYOMÁN

Májusban folytatódik a Kheiron filmes beszélgetéssorozata, az Útravaló. Ebben a félévben az emberi válsághelyzetekről és az azokból kivezető utakról beszélgetünk vendégeinkkel és az érdeklődőkkel. A vetített film:

Julian Schnabel:

Szkafander és pillangó

(francia-amerikai életrajzi film, 2007, 112 perc) 

2009. május 18. hétfő, 18 óra 

A Jean-Dominique Bauby, az Elle magazin főszerkesztőjének memoárjain alapuló film a szerző életét meséli el. Jean-Do 43 éves korában agyvérzést kapott és kómába esett, s mire abból magához tért, testének szinte egyetlen porcikáját sem tudta mozdítani, egyedül bal szeme mozgott. Ez a fél szem lett az összekötő kapocs a külvilággal, az embertársaival és az élettel.

A film utáni beszélgetés vendége:

Dr. Verseghi Anna, neuropszichológus 

A részvétel díjtalan, előzetes bejelentkezés nem szükséges.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt az est házigazdái:

                                                                                       Kozma Kriszta, Szénási Nelli és Tamás Dorka

Helyszín és információ:

KHEIRON Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központ

1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 3.

Tel: (1) 341-4501  Mobil: (30) 552-9905

Email: tamasdorka@freemail.hu

»  Substance:WordPress   »  Style:Ahren Ahimsa