SIDEBAR
»
S
I
D
E
B
A
R
«
A tökéletes bocsánatkérés receptje
szeptember 22nd, 2014 by Nemeskéri L. Péter

Szerző:hvg

Egy amerikai pszichológus sikerkönyveiben is bebizonyította: a bocsánatkérésnek is van tudománya, a legfontosabb összetevőket blogjában gyűjtötte össze.

 

bocsánat

 

Harriet Lerner a világ egyik legelismertebb szakértője a női pszichológiának, a témában már több sikerkönyvet is írt, blogjában pedig egy, a hétköznapokban sűrűn előforduló esemény tudományát tárja fel. A szakember szerint ugyanis – bármilyen furcsán is hangzik – a bocs
ánatkérésnek tudománya van, amelyet a lehető legrövidebben össze is foglalt blogjában. Íme a hozzávalók a tökéletes bocsánatkéréshez:

– Az igazi bocsánatkérésben nem szerepel a de szó (pl.: “Bocsánat,de ….”).

– A fókusz a saját cselekedetünkön van, nem a másik reakciójára koncentrálunk beszédünkben.

– Nem szabad túljátszani a bocsánatkérést (pl.: saját fájdalmunk vagy bűntudatunk túlzott érzékeltetésével).

– A hatásos bocsánatkérésnél nem azzal foglalkozunk, hogy az, amiért bocsánatot kérünk, kinek a hibájából történt vagy ki kezdett egy adott vitát. Kérjünk elnézést azért, amiért mi vagyunk hibásak, és kész.

– Meg kell ígérnünk, hogy kijavítjuk a hibánkat, amennyiben erre van lehetőség.

Forrás: http://hvg.hu/instant_tudomany/20140921_a_tokeletes_bocsanatkeresnek_receptje_van

– Látszódnai kell, hogy mindent meg akarunk tenni, hogy ilyen ne ismétlődjön meg újra.

– Ne csak azért kérjünk bocsánatot, mert attól megkönnyebbülünk. Ha nem őszinte a bocsánatkérés, akkor inkább ne tegyük.

– Fel kell ismerni, hogy ha egy sima “Bocsánat!” nem elég. Olykor dolgozni kell a bizalom visszaszerzéséhez.

Forrás: http://hvg.hu/instant_tudomany/20140921_a_tokeletes_bocsanatkeresnek_receptje_van

 


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

»  Substance:WordPress   »  Style:Ahren Ahimsa